A következő SPIRIT OF BALATON időpontja: 2027. JÚLIUS 3., SZOMBAT 8:00

A Spirit of Balaton 2010 óta minden év júliusának első szombatján megrendezett, 24 órás Balaton körüli kerékpáros élmény- és teljesítménytúra, útvonala Balatonmáriafürdő főteréről indul az északi part irányába, majd a tó megkerülésével a déli parton tér vissza kiindulási pontjára. A túra útvonalán a résztvevőket számos helyen várja a polgármesteri hivatalok, helyi egyesületek és vállalkozók által működtetett pecsételőállomás, ahol a regisztrált résztvevők számára kiküldött és kinyomtatható pecsétkönyvbe összegyűjthetők a túra során érintett Balaton-parti települések pecsétjei (és/vagy okostelefonjukkal az állomások QR-kódjai), melyek beküldésével a résztvevők felkerülnek majd a teljesítők listájára. Az állomások egy része a rendezvény teljes időtartama alatt, 24 órán keresztül működik, más részük csak a nappali órákban.

A Spirit of Balaton hivatalos rajtja Balatonmáriafürdőn van, de a pecsétek gyűjtését bármelyik pecsételőállomáson meg lehet kezdeni és be lehet fejezni. A hivatalos, óramutató járása szerint menetirány nem kötelező, ellentétes menetiránnyal is körbe lehet kerülni a Balatont. A rendezvényhez a hivatalos rajtidőpontnál, reggel 8 óránál később is lehet csatlakozni, egyénileg és csapatban is. A túra teljes hossza kb. 220 km, a tihanyi komppal rövidítve kb. 150 km, de bármely két állomás közötti táv teljesítése választható.

A Spirit of Balaton-on való részvétel minden tekintetben a Részvételi feltételek menüpontban részletezettek szerint saját felelősségre történik és a Részvételi regisztráció menüpontban foglaltak szerinti regisztrációhoz kötött. A Balaton körüli kerékpárút mellett vagy ahhoz közel található pecsételőállomásokon a résztvevők mindenkor kedves és szívélyes fogadtatásban részesülnek, mely már önmagában értelmet ad e kihívásnak.
Csak Te vagy, az út, meg a bicikli…
(ismeretlen résztvevő gondolata)
A szervezők sok szeretettel várnak minden kerékpárost a Spirit of Balaton-ra, akár az egész Balaton-körre, akár csak egy-egy rövidebb szakaszra csatlakoznak!
